A Családok Átmeneti Otthonaiban élő gyermekek és szüleik számára szervezett adománygyűjtő programot a Család, Esélyteremtő és Önkéntes Házak hálózata az egész országban. A tatabányai tagszervezet önkéntese, Bereznai Csaba – néhány támogatóval közösen – a megyeszékhely Füzes utcai intézményében adta át az ajándék-utalványokat a helyi, valamint az esztergomi, a kisbéri és az oroszlányi társszervezetek képviselőinek. Megtudtuk, hogy felhívásra számos intézmény, vállalkozás állt kezdeményezés mellé, saját szolgáltatásaikat ajánlották fel, családdal közösen átélendő élményeket. Így az intézményi gondoskodásban élő gyermekek is eljuthatnak moziba, színházba, múzeumba, élményfürdőbe, koncertekre, kalandparkba, de akár a Grundfos kézilabdázóinak is drukkolhatnak, vagy épp együtt dodzsemezhetnek, kézműveskedhetnek, lovagolhatnak szüleikkel, testvéreikkel. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari középiskola tanulói pedig adventi műsorukkal lepték meg a tatabányai otthon lakóit.

Az Élményszerzők:
• Tatabányai Gyémánt Fürdő
• Agora Nonprofit Kft. – Tatabánya
• Jászai Mari Színház, Népház – Tatabánya
• Klapka György Múzeum – Komárom
• Kisbéri Lovas Polgárőr – Németh Katalin, Kisbér
• Majki Népfőiskolai Társaság
• MiMozink Tatabánya – Tatabányai Moziüzemeltető Kft.
• Sipos Vidámpark – Tatabánya
• Tatabánya Kézilabda Club – Tatabánya
• Tatabánya Kalandpark – Tatabánya
• Vértes Alpin Technika Kft. – Tatabánya